Üdvözöllek a Magyar Siklóernyős LIGA új információs oldalán

2019 évi versenykiírás

11. Magyar Siklóernyős Liga versenykiírása.
Alap gondolat:
Előre megadott időpontokon és helyen versenyzünk. A versenysorozat Magyarország területén zajlik (Eger-Eged hegy). Szeretnénk az utánpótlásnak is lehetőséget adni a tanulásra, és a versenyzés megismerésére.
A feladatok időpontját a verseny előtt 30 nappal már nem változtatjuk illetve, helyét az időjárás (szélirány, erősség) miatt csak az előre meghirdetett helyen belül változtatjuk így azok előre tervezhetőek. Ha az időjárás alkalmatlan vagy versenynap nem értékelhető, a napot töröljük.
A liga versenyzők a feladatkiírók által maghatározott feladatot elfogadják, és verseny körülmények között, tudásuknak megfelelően megrepülik.
Feladatkiírók: Az első versenyen a 2018-as Liga eredménye szerint, a többi versenynapon a Ligában vezető és az adott fordulón jelen lévő első 5 helyen álló versenyzői csapat készíti a feladatkiírásokat, illetve más versenyekre ráépülve az „alapverseny” kiírói határozzák meg a feladatokat és azokat a Liga versenyzői elfogadják.
A fordulok után (48 órán belül) mindenki feltölti a repülését az xcontest.org oldalra. (ha bármi hiba miatt az oldal nem fogadja az igc-t úgy azt a „liga” sem értékeli.) A repüléseket más módon (e-mail, vagy egyéb adathordozón) csak akkor tudjuk elfogadni ha az feltöltésre is kerül. (A nyilvánosság kizárásának elkerülése miatt.) Aki részt vett egy verseny napon, de nem kíván igc-t feltölteni, (pld. leszálló) annak sms vagy e-mailben értesítést kell küldeni 24 órán belül, így jelezve jelenlétét a versenynapon!!! 
Egy, vagy több kiértékelő leszedi a regisztrált versenyzők repüléseit és értékelést készít.
Az utolsó versenynapot követő hét elején az összesített eredmények megjelennek a blog-on.
A beérkezett, értékelt és nyilvánosan kihirdetett teljesítmények alapján követhető a Liga állása.
Feladatok: céltáv, hurok, háromszög, törtvonalú céltáv, szabad táv.
Értékelés:
Minden versenynap értékelve lesz de a végeredmény a verseny legjobb pontjaiból tevődik össze a következőképpen:
4 vagy attól kevesebb forduló esetében a 3 legjobb eredmény számít.
az 5. fordulótól a legjobb 4 eredményt vesszük figyelembe, így azok is versenyezhetnek akik nem tudnak minden hétvégén velünk repülni.

A versenyt az nyeri akinek a verseny végén a legtöbb pontja van.
Értékelés az FS értékelő program alapján.

Napi menetrend:

08:00 Találkozó

09:00 felszállítás a széliránynak megfelelő leszállóból

10:00 feladatkiírás

11:00 feladat ismertetése a starthelyen

 

11:30-18:00 verseny

Regisztrációs lap: (ide kattintva kitöltheted) 

MINDEN siklóernyős nevezhet a versenyre, aki pilóta jogosítással rendelkezik, kedvet érez a versenyzés iránt, ill. a blogon leírtakat a nevezési díj befizetésével elfogadja.

A verseny egyéni költségeit minden versenyző önállóan fizeti. (szállítások, szállás, stb.)

Nevezési díj: 8.000 HUF

 

A nevezési díjat: Auner Amadé (CIB) 10700062-33361400-51100005 számlaszámra kell utalni a közleményben feltüntetve: „PILÓTA NEVE” (ha a klubotok vagy ti el tudjátok számolni a nevezési díjat, kérem jelezzétek számla igényeteket)

A fenti linken lévő regisztrációs lap kitöltésével nevezhetsz a versenyre illetve, feldolgozás után neved felkerül a pilóta listára. 

A liga versenysorozat végeredményének díjazása:

Összetett

1. Helyezett: Kupa, érem (SIRESZ támogatásával)

2. Helyezett: Kupa, érem, (SIRESZ támogatásával)

3. Helyezett: Kupa , érem, (SIRESZ támogatásával)

NŐI 

1. Helyezett Női: Kupa, érem.

Újonc (ha van 6 induló a kategóriába)

1. Helyezett: Kupa (aunAIR paragliding támogatásával)

2. Helyezett: Kupa (aunAIR paragliding támogatásával)

3. Helyezett: Kupa (aunAIR paragliding támogatásával)

 

Új-onc Díj: A ligában a legjobb eredményt elérő

– 3 évnél/szezonnál kevesebb ideje repülő pilóta (azaz 2016 tavasza után kezdett) ha van legalább 6 induló…

– verseny alatt max DHV-2, (CEN-C) ernyővel repült eredménye értékelhető

– soha nem nyert még Újonc kategóriát, 

ÚJ kategória!!!

(Senior) 45+ Azoknak akik már rengeteg pénzt költöttek el életük során és 2018 ban 45. életévüket betöltötték! (1-2-3 hely) 

Fun: A-B ernyővel versenyző pilóták (1-2-3 hely)

Sport kategória: C ernyővel versenyző pilóták (1-2-3 hely)

Team kategória: A tetszőleges számú csapat 3 legjobb eredményét értékelve (1-2-3 hely)  

A FAI versenynaptárat figyelembe véve minden hónapban 1-1 hétvégére történik a versenynapok kiírása. 

A verseny időpontok változtatásának jogát fenntartom. 

Az időpontok változhatnak az év közbeni nemzetközi versenyek miatt de AZ idén ismét NINCS időjárás miatt csúsztatás. (A tervezhetőség miatt ez a szabály marad, reméljük az időjárás meg sokkal jobb lesz mint 2018-ban.)

Időpontok: (Kidolgozás alatt) 

Kezdés:Március 

április

május 

június 

július

augusztus

szeptember 

tartalék időpont: október: